Napirend előtt - 2007. április 19. PDF Nyomtatás E-mail

 

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Képviselő-testület!

 

A januári testületi ülésen örömmel nyugtázhattuk, hogy a kerület vezetése fontosnak tartja a helyi civil szervezetek bevonását mindazon döntésekbe, melyek a kerület lakosságát széles körben érintik. Többek között ez is motiválhatta Önöket akkor, amikor létrehozták a kerületi civil fórumot. Nos, a történet a külső szemlélők számára idáig idillikusnak is tűnhet. De pont ez a legnagyobb probléma, hogy csak tűnhet. Miért is? A történet úgy kezdődött, hogy Önök – már a választási kampányban is – fennen hangoztatták a civil szervezetek iránti elkötelezettségüket, s a helyi politika

formálásában való részvételt is megcsillantották előttük. Szép is volt és jól is hangzott mindez, csak azt felejtették el közölni a kerület lakosságával, hogy Önök nem a kerület lakóit akarják bevonni a döntés előkészítésbe, hanem az Önökhöz közel álló FIDESZ klientúrát. Már a civil fórum felállításáról szóló előterjesztésből is egyértelműen kitűnt, hogy a polgári körökön kívül más helyi civil szervezet neve nem igazán jutott az előterjesztést készítő személy eszébe. Az már csak hab volt a tortán, hogy a kerület legnagyobb ellenzéki frakciójával nem kívántak egyeztetni. Még akkor sem, amikor már egyértelművé vált, hogy az MSZP frakció valóban civilek bevonását kezdeményezi, hiszen a TESZ, a Vöröskereszt és a Lokálpatrióták XVII. kerületi Szervezete a legerősebb rosszindulattal sem mondható szocialista háttérszervezetnek. De ez volt a múlt. És most nézzük a jelent!

Nem olyan régen három kerületi civil szervezet kapott felmondó levelet a Lakás 17 Kft-től, melynek értelmében 15 napon belül el kell hagyniuk a korábban szék- és működési helyükként szolgáló Dózsa Művelődési Házat, illetve a Fuchs kastélyt. A három kerületi civil szervezet nem más, mint a TESZ, a Vöröskereszt és a Lokálpatrióták XVII. kerületi Szervezete. A levélből nemcsak az tűnt ki egyértelműen, hogy távozniuk kell, hanem az is, hogy hova. A Munkáspárt által eddig használt Baross utcai ingatlanba kellene beköltözniük. A helyzet bonyolultságát csak fokozza, hogy minderről a Munkáspártot nem értesítették.

 

Tisztelt Polgármester Úr! Mindezek tükrében felmerül néhány kérdés, melyre ha tud, kérem válaszoljon! Hogyan fordulhat elő az, hogy az érintett szervezetekkel sem Ön, sem az illetékes alpolgármester, sem a civil tanácsnok nem tartotta fontosnak az egyeztetést? Felmérték-e azt, hogy az érintett szervezetek az új épületben az eddig végzett tevékenységüket változatlanul folytathatják-e? Hogyan fordult elő az, hogy egy működő pártszervezet helyiségét ajánlják fel anélkül, hogy erről az érintett szervezetet hivatalosan értesítették volna?

Önök a választási programjukban azt ígérték, hogy a Polgármesteri Hivatalban a megnövekedett feladatok miatt szükséges helyhiányt új épületszárny építése nélkül fogják megoldani. Úgy látszik, hogy legalább ezt a választási ígéretet teljesítik. Persze álmunkban sem gondoltuk, hogy mindezt a Vöröskereszt és más kerületi civil szervezetek kilakoltatásával teszik.

 

Polgármester Úr! Személy szerint tisztességtelen dolognak tartom azt, hogy átgondolatlan, kapkodó viselkedésükkel a kerület több ezer lakója számára fontos, sőt, bizonyos esetben létfontosságú tevékenységet végző civil szervezetek munkáját sodorják veszélybe! Tisztességtelen dolognak tartom azt is, hogy miközben az Önök politikai kommunikációja folyamatosan azt harsogja, hogy a kerület vezetése támogatja, felkarolja és segíti a civil szerveződéseket, a gyakorlatban azzal kell szembesülnünk, hogy megnehezítik, gátolják és akadályozzák azok munkáját.

 

Polgármester Úr! Ezúton kérem Önt, hogy vonja vissza elhibázott döntését!

 

 

Elhangzott: Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. április 19-én megtartott ülésén