Tüntetés a demokrácia védelmében PDF Nyomtatás E-mail

Hrutka Zsolt

Az MSZP XVII.kerületi szervezete demonstrációt tartott a Polgármesteri Hivatal bejáratánál, ahol felszólították Riz Leventét, hogy a demokrácia védelmében szavazzon nemmel az Alkotmánybíróság jogait megcsonkító alkotmánymódosításról.

Beszédet mondott dr. Hrutka Zsolt az MSZP XVII.kerületi elnöke, Ruthner György ügyvezető alelnök és Végh Edvárd elnökségi tag.

 

A beszédeket szó szerint közöljük.

Demonstráció

 

 

 

Kedves Barátaim! Aggódó Egybegyűltek!    

 

Egy politikus számára egyszerre felemelő és fájdalmas pillanat, amikor szeretett hazája alkotmányáért, alkotmányos berendezkedéséért kell, hogy szót emeljen. Felemelő, hiszen azt az alkotmányt védi, amelynek megtartására és megtartatására képviselőként esküt tett, és igen, fájdalmas ez a pillanat, mert felszólalása egyben azt is jelzi, hogy veszélybe került demokratikus jogrendszerünk alappillére!  

 

Húsz évvel ezelőtt nem gondoltunk volna, hogy jöhet még olyan pillanat, amikor az 1990-es demokratikus vívmányaink veszélybe kerülhetnek. Húsz évvel ezelőtt nem gondoltunk volna, hogy ezt a veszélyt a rendszerváltást előkészítő Ellenzéki Kerekasztal fiatal demokratái fogják okozni. Azok - a nyugati ösztöndíjaknak köszönhetően - világot látott ifjú politikusok, akiknek a demokratikus értékrend melletti elkötelezettségük akkor az egész ország számára mintaként szolgált.  

 

Húsz ével ezelőtt Mi azt gondoltuk, hogy a politikai szereplői, - különösen a parlamentbe bekerült pártok - elfogadják a többpárti demokrácia játékszabályait, és rendelkeznek azokkal az erkölcsi alapértékekkel, amelyek a demokratikus intézményrendszereit építgető Magyarországot képesek a jogállamiság útján tartani. Sajnos csalódnunkkellett!  

 

 Húsz év telt el, s most újra itt állnunk. Tiltakozva azon hatalmi arrogancia ellen, amelyet 1990-ben békés, európai módszerekkel már elsöpört a magyar társadalom.      

 

Tisztelt Riz Levente Országgyűlési Képviselő Úr!    

 

Frakciótársai, Lázár János, Dr. Balsai István és Dr. Vejkey Imre KDNP-s képviselők 2010. október 26-án benyújtották az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosítására irányuló indítványukat.  

 

A jogszabály módosítás értelmében az Alkotmánybíróság nem dönthet olyan törvényről, amely a költségvetést érinti. Ez a jogállamellenes lépés legalább annyira elfogadhatatlan, mint a törvényjavaslat indokolása, melyben Lázár János képviselő azzal kívánja alátámasztani elképzelését, hogy az Alkotmánybíróság széleskörű jogkörre épülő jogfejlesztő alkotmányos szerepe a jogállam megszilárdulásával - ahogy ő fogalmaz - „már indokolatlanná vált”.  

 

A Magyar Szocialista Párt XVII. kerületi Szervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy a FIDESZ KDNP a „kétharmados népi igazságérzet” oltárán feláldozza az alkotmányosságot, s egyúttal visszautasítja azt is, hogy a parlamenti többség nehéz pénzügyi helyzet esetén önkényesen jogot formáljon alkotmányellenes normák megalkotására. Egy demokratikus jogállamban az alkotmányos normák kikényszeríthetősége jelenti a jogállamiság garanciáját. Ennek bármi nemű korlátozásával a Kormány szétfeszíti a demokratikus kereteket, s ezzel letéríti Magyarországot az 1990-es rendszerváltás által kijelölt útról.  

 

A Magyar Szocialista Párt XVII. kerületi Szervezete a harmadik köztársaság demokratikus jogfejlődése elleni durva és erőszakos támadásként fogja fel a hatalmon lévő jobboldali vezetés Alkotmánybíróság jogkörét csorbító intézkedését, ezért felszólítja Riz Leventét, Rákosmente országgyűlési képviselőjét, hogy a jogszabály módosítás végszavazásán nemmel szavazzon a törvénytervezetekre.    

 

Tisztelt Képviselő Úr!  

 

Mi, akik itt összegyűltünk, hiszünk a harmadik köztársaságban, s abban, hogy Önnek, Rákosmente országgyűlési képviselőjének a kerület közössége nem arra adott felhatalmazást, hogy az ország alkotmányos rendjét pártérdekek mentén alakítsa át! Erre sem Ön, sem a FIDESZ nem kapott felhatalmazást! Nem kapott, mert egy demokratikus jogállamban nem is kaphatott.  

 

Tisztelt Képviselő Úr!  

 

Holnap a törvény zárószavazásakor bebizonyíthatja, hogy mit tart fontosabbnak: Magyarország demokratikus jogfejlődésének töretlenségét, vagy - fegyelmezett pártkatonaként - a FIDESZ hatalmi törekvéseinek kiteljesedését? Ha az előbbi mellett áll ki, akkor a demokraták széles ölelése fogadja majd Önt. Ha az utóbbit tartja fontosnak, akkor lenézéssel és mély megvetéssel fognak tekinteni Önre.    Magyarországért, a köztársaságért!  

Budapest, 2010. november 15.   dr. Hrutka Zsolt ___________________________________________________________________

Ruthner György

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

 

Kemény szavakat hallottunk az imént Hrutka Zsolt képviselőtársamtól. De hiszem, sőt tudom, hogy az Ország, a Magyar Köztársaság iránt érzett aggodalom vezette ilyen kemény szavak megfogalmazásához.

 

2010 ősze megmutatta, hogy az országot irányító politikai erők évszázados alapvetéseket rúgnak fel saját hatalmi érdekeik miatt. Joggal kérdezhetnénk, hogy kinek az érdekében? És kinek a nevében? Ha ma megkérdeznénk 100 embert, akkor 90 azt mondaná: Ő erre nem adott felhatalmazást.

 

Vajon tavasszal gondolták-e a választók, hogy még idén számos új és meghökkentő adóváltozással ismerkedhetnek meg? Tudunk már a válságadókról, amik a különböző sikeresnek vélt ágazatokat sújtják. Ismerkedünk a különadókkal, amelyeket nyilvánvalóan az alkotmányos alapelveket megsértve készülnek megszavazni. Sikerült megtudnunk, hogy a jövő évi adószabályok már nyíltan is a tehetősebbeket, az igazán jól keresőket jutalmazzák. Igen! Immár mindenki jól tudja, hogy jövőre azok biztosan jobban járnak, akik 290 ezer forint felett keresnek.

 

 A választási ígéretek közül az adócsökkentés első lépései egyértelműen a felső tízezernek kedveznek. Ezt nem tartjuk igazságosnak. Erkölcstelen és igazságtalan az, hogy a társadalom jómódú 10%-ának adócsökkentését a munkavállalók 90%-a kell, hogy fizesse a következő 2-3 évben.

 

 De ez az igazán jó erkölcsbe ütköző adóváltozás is elbújhat egy Európában eddig egyáltalán nem használatos fogalom bevezetése mellett.

 

Az országot irányító FIDESZ-KDNP frakciók teljesen magukévá tették a visszamenőleges jogalkotás fogalmát.

 

A nemzetközi jogokkal teljesen ellentétes, hogy valakit olyanért büntessenek egy újonnan megszülető adószabállyal, amit jogszerűen kapott meg. A 98 százalékos különadó bevezetéséről szóló javaslat múlt heti kozmetikázása sem törli el azt a tényt, hogy utólag történik az adó kivetése. Nem arról van szó, hogy szakmailag helyes-e a jövedelmek bizonyos körének szinte teljes mértékű elvonása, hanem arról, hogy ezen adók kivetése akár 4-5 évvel az után következik be, hogy azt valaki jogszerűen megkapta.

 

Elfogadhatatlan! Elképzelhetetlen! és legfőképp alkotmányellenes az ilyen módon beszedett különadó. Jó páran vannak közöttünk, akiket nem érint ez az adó. De vajon mikor kerül sorra a mi jövedelmünk? Vajon mikor kerül sorra a mi életünk a FIDESZ-KDNP törvénygyárában? Először csak büntetőadókat vetnek ki a múltban, a jogszabályoknak megfelelően törvényesen megkapott végkielégítésekre. De később akár megszabhatják, hogy az elmúlt években törvényesen éltük-e életünket. Utólag mondhatják majd meg ki, mikor, milyen pontokon szegett meg egy olyan törvényt, amit a jövőben hoznak létre. Megismétlem, a jövőben szabják majd meg, hogy a jelenben és a múltban milyen szabályok szerint élünk. Olyan ma még ismeretlen szabályok vonatkoznak a mindennapjainkra, amiket akár 5 év múlva fognak kitalálni.

 

A visszamenőleges jogalkotás teljes mértékben aláássa a jogba vetett bizalmat. De a FIDESZ-KDNP ennél is tovább ment. Immár annak időbeli mértékét saját magát is túllicitálva növeli, és igen, mostanra heti rendszerességgel megteszi azt. Jelen állás szerint ez a mérték az 5. évnél tart. De ki tudja mi lesz a határ ezután?

 

Nem hagyhatjuk szó nélkül az ilyen törvények megszületését. Nem várhatjuk meg azt, amíg valamelyik nemzetközi bíróság elmarasztalja Magyarországot, és akár jelentős bírsággal tanítja majd meg, hogy mik az európai törvénykezési szokások. A 98%-os különadó beszedése miatt bekövetkező káoszt nem várhatjuk meg.

 

Tisztelt Riz Levente Országgyűlési Képviselő Úr!

 

Ezúton kérem, hogy gondolja át még egyszer, hogy miként szavaz a 98%-os különadó zárószavazásán. Gondolja át, miként képviseli jobban Rákosmente lakosságát. Ne a fülkeforradalom okozta örömmámor, hanem a józan ész vezesse kezét a keddi szavazáson. Szavazzon nemmel az Európában példátlan visszamenőlegesen kivetett adókra. Szavazzon nemmel a 98%-os különadóra!

 

Rákosmente, 2010.november 15.     Ruthner György

_________________________________________________

 

Végh Edvárd András

A hatalmi gőg, és a kétharmados önkény sötét árnya vetül a magyar jogállamiságra. Veszélyezteti hazánk alkotmányos berendezkedését. Fenyegeti azokat az európai demokratikus vívmányokat, amelyek az elmúlt húsz évben meghonosodtak Magyarországon. Véget ért az szavak ideje. Ütött a tettek órája! Azért gyűltünk itt most össze, hogy megmutassuk, Magyarország a demokráciaszerető, európai gondolkodású szabad emberek országa. Holnap az országgyűlésben kiderül mindannyiunk számára, hogy Riz Levente hűséges pártkatona, vagy demokrata gondolkodású, hazaszerető politikus. Őszintén remélem, hogy nem szegi meg ünnepélyes esküjét, amellyel az alkotmány megvédését, és betartását fogadta meg. Ha mégis megteszi, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy egyetlen hatalom sem tart örökké. Ezért mindig eljön a számvetés, és a számadás pillanata. Számot kell majd vetnie a lelkiismeretével, és számot kell majd adnia az embereknek arról, miként nyújtott segédkezet a jogállam, a jogbiztonság, és a demokrácia bűnös leépítéséhez. Egy Kossuth nóta sorait idézem most Riz Levente emlékezetébe: „Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!”.  

 

Végh Edvárd András

__________________________________________________________________________

Demonstráció

 



Megosztás